Abbalógia

RING RING

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Annak ellenére, hogy nagyon sokan 1974-hez, az Eurovíziós győzelemhez kötik a zenekar megalakulását, az igazság az, hogy a svéd négyes egy évvel a Waterloo sikere előtt már jelentkezett egy albummal. Annak ellenére, hogy a Ring Ring még egy alkalmi társulás bemutatkozó nagylemeze, és a kiadvány nem ABBA név alatt jelent meg, néhány dalban már felfedezhető az a hangzásvilág, amely a későbbi ABBA-lemezeken bontakozik ki.

Benny, Björn, Agnetha és Frida már 1973 előtt már dolgozott együtt; amellett, hogy egymás szólófelvételein vokáloztak és zenéltek, még 1970-ben egy kabarés elemekre épülő showműsort mutattak be Festfolk címmel, amelynek viszonylagos sikertelensége nem tette lehetővé azt, hogy egy állandó csapat jöjjön létre. Átmeneti állomásként 1971-ben Benny és Björn szólóemezén, – Lycka – már hallható a két énekesnő háttérénekesi szerepben.

Az első, igazi közös dal, a People Need Love 1972 áprilisában került rögzítésre, és ez az első felvétel, amelyen mind a négyen egyenértékű partnerekként szerepelnek. A megjelent kislemez hamarosan sikeres lett Svédországban, és ezt követően több országban is (Németország, Egyesült Államok) megjelent. A közeputas popzene hagyományaira építkező dal tipikusnak számított a saját korában, mivel ehhez hasonló, poszthippis, a szeretetről szóló szerzeményekkel már sok helyen találkozott a zenehallgató, azonban a nagyon erős vokális harmóniák kiemelik a dalt a hasonló szerzemények sorából.

A második kislemez, a country-s hangvételű He is Your Brother is hasonló tematikából építkezik, azonban érződik már az a szándék, hogy zeneileg a svéd négyes szeretne jóval többet felmutatni. A country rock hagyományaira épülő dal is egyfajta “felelgetős” a formáció férfi és női oldala között, azonban amellett, hogy a nagylemez egyik legerősebb száma, a zenekar a későbbiekben is több alkalommal elővette; hallható volt az 1973 és 1977 közötti turnék során, sőt felhangzott az 1979-es Unicef Gálaelőadáson is.

Az 1973-as Eurovíziós Dalfesztivál svéd döntőjében a Ring Ring csak a harmadik helyet tudta csak megszerezni, így nem jutott tovább, ennek ellenére a versenydal hatalmas sikert aratott nemcsak Svédországban, és a környező országokban, hanem a kontinentális Európában és Ausztráliában is a listákra került. Ekkor fogalmazódott meg az a gondolat, hogy érdemes lenne egy állandó zenekart létrehozni a szólópályák mellett

A nagylemez – ugyancsak Ring Ring címmel – még Benny, Björn, Agnetha & Frida névvel jelent meg 1973 tavaszán, és mai füllel meghallgatva a zenekar leggyengébb anyagának tekinthető. Ennek ellenére a lemez nagy érdeme, hogy kiválóan hozza az akkori trendeket a lehető legválasztékosabb szinten, valamint érezhető az egész anyagon, hogy egy lelkes fiatal csapat szeretné magát megmutatni.

A címadó Ring Ring a He Is Your Brother mellett az album legjobb dala, melyet a Phil Spector által köztudatba hozott wall-of-sound hangzásban került felvételre. Ennek lényege az volt, hogy minden hangszeres és énekszólamot többször, többféle sebességben vettek fel,így egy erőteljesebb, markánsabb hangzás született meg. A Ring Ring rockos dinamikussága és erőteljes vokálszólamai mai napig is megállják a helyüket az ABBA slágerek sorában.

A Björn által felénekelt ballada, az Another Town, Another Train is egy szép példája annak, hogy lehet a középutas popzenét nagyon jól, minőségi módon csinálni. Az akusztikus gitárokban és vokális hangzásokban gazdag felvételen hallhatunk mellotronnal megszólaltatott fuvolahangzást is, és a női vokálok kiválóan ellesúlyozzák Björn melankólikus tónusait.

A Disillusion az Abbey Road-os Beatles-dal, a Something elemeiből építkezik. A zongorát és a női szólóéneket kihangsúlyozó ballada többek között azért is különleges, mert ez az egyetlen Agnetha által szerzett darab, amely felkerült egy ABBA stúdióalbumra. Érdekesség lehet sokak számára, hogy készült belőle egy teljesen más hangszerelésre épülő svéd nyelvű változat (Mina Ögon), amely az énekesnő 1975-ös nagylemezén (Elva Kvinnor I Ett Hus) hallható

Annak ellenére, hogy a formációnak még nincs kialakult hangzása, így mindent hallhatunk itt, ami akkoriban divatosnak számított. A játékos, popos Nina, Pretty Ballerina már vokális harmóniáiban megelőlegezi a kidolgozott ABBA-hangzást, és a felegetős, country-ízű Love Isn’t Easy (But It Sure Is Hard Enough) kiválóan illeszkedik ahhoz a slágerpophoz, amelyet a Middle Of The Road zenekar hozott be a köztudatba.

Azonban a remek dalok mellett pár töltelékszám is került a nagylemezre; a country hatásokból építkező Me And Bobby And Bobby’s Brother elég gyenge zeneileg és szövegileg is, azonban Frida olyan melegen és meggyőzően énekli, hogy nem lehet nem szeretni. Az I Am Just A Girl az a San Remo-s, szirupos tánczenei világot idézi fel, ami 1973-ban is már eléggé cikisnek számított divatosabb körökben. A Az I Saw It In The Mirror blues-os hangszerelése is unalmasnak mondható, akárcsak a Rock ’n’ Roll Band amely egy régebbi Benny-Björn dal részben újrafelvétele.

Míg a sorlemez skandináv kiadásán a Ring Ring svédül és angolul is hallható, addig a nemzetközi változaton az 1969-ben felvett She Is My Kind Of Girl kerül fel, amely annak idején az Inga II. című erotikus film betétdala volt. A sors iróniája azonban az, hogy ez a dal 1972-ben Japánban hatalmas sikert ért el, és a kislemezből mindenféle promóció nélkül félmillió darab fogyott el.

A zenei arctalanság ellenére a Ring Ring nagylemeznek vannak nagyon jó pillanatai, és a lemez amiatt is fontos az életműben, mert kiválóan készítette elő az utat az igazi debütáláshoz, amelyet a Waterloo hozott el egy évvel később.

KIADVÁNYTÖRTÉNET

A hetvenes években a nagylemez több újrakiadást élt meg Ausztráliában és átdolgozott tracklistával Honey Honey címmel Németországban is, azonban a világ többi részén csak importként volt elérhető. Azonban néhány dal az 1976-os Greatest Hits nagylemezen viszont mindenki számára jól ismert lett.

Az 1976-os ausztrál újrakiadás. Forrás: saját gyűjtemény

Az első CD széria a 80-as évek végén jelent meg Svédországban, majd Ausztráliában is egy kisebb kiadó jóvoltából. Globális CD megjelenésre azonban 1992-ig kellett várni; ekkor a Ring Ring már a nemzetközi dallistával, új borítóval és immáron ABBA logóval került a boltokba.  Érdekesség, hogy az 1988-as svéd Polar Music-os CD változat az eredeti tracklistával jelent meg, és az eltérő mastering miatt másképpen szól, mint az 1992-es Polydoros CD változat.

Az 1992-es és az 1997-es újrakiadások borítója. Forrás: saját gyűjtemény

Magyarországon 1993-ban több kiadó (Aréna Holding, Ring) gondozásában jelent meg a lemez CD-n és kazettán félig-meddig „legálisan”; egy 1969-es törvény szerint minden kiadvány 20 év után szabadon felhasználható lesz. Azonban ezek a kiadványok a későbbi törvényváltozásoknak köszönhetően már illegitimnek számítanak.

Egy a több magyar kazetta változatból. Forrás: saját gyűjtemény

A legelső Polydor-os CD-széria 1997-ig volt kapható, amelyet az első remaszterelt változat követett. Ez amellett, hogy nagyon igénytelen vizuális kialakítást kapott, sokkal jobban szólt, mint az eredeti CD kiadások.  A 2001-es újrakiadás is ezt a remastert tartalmazza kisebb változtatásokkal, azonban ennek vizuális kialakítása már sokkal igényesebb, jelenleg önálló kiadványként ez a változat kapható.

A 2001-es remaster új borítóval. Forrás: saját gyűjtemény

2005-ben egy újabb remaster készült, amely annak ellenére, hogy sokak számára túl hangos és zajos, mégis jobban, sokkal dinamikusabb, mint az eredeti kiadás. Hasonló a helyzet a 2013-as Deluxe változattal is, amely egy újabb, letisztultabb, az eredetihez nagyon hasonló, mégis dinamikus és tiszta remastert kapott. Ehhez nagyon hasonlóan, talán valamivel hangosabban szól a legújabb kiadású Ring Ring, amely a 2022 májusában kiadott CD Album Box Set részeként jelent meg.

Természetesen vinilen is kapható a nagylemez; az első széria 2001-ben került a boltokba korlátozott példányszámban a 2001-es remasterrel, azonban a 2011-ben megjelent újrakiadáshoz új remastert kapott a lemez, ez jelenleg is kapható.