MIT REJT AZ ABBA LEMEZBORÍTÓ?

MIT REJT AZ ABBA LEMEZBORÍTÓ?

A hetvenes évektől kezdve számtalan lemezkiadó látott fantáziát abban, hogy hirdessen a kiadványaival; ennek legegyszerűbb formája az volt, hogy a hanglemezek belső tokja bemutatta az adott cég kiadványait, kiemelt figyelmet szentelve az újdonságoknak és az akcióknak. Az Asylum és a CBS kiadók mellett többek között a Polar Music is így gondolkozott; lemezeinek belső védőborítóján láthattuk a lemezcég aktuális, illetve kiemelt kínálatát először vinilen, majd a hetvenes évek közepétől már kazetta formátumban is. Ha megnézzük az első három ABBA-lemezt, illetve a zenekari tagok ekkortájt megjelent szólólemezeit, akkor belül megtalálhatjuk az akkortájt éppen aktuális Polar Music-katalógust.

A Waterloo nagylemez belső borítója. Forrás: Discogs

A későbbiekben azonban az egyre nagyobb ismertség miatt az ABBA kiadványok egyre igényesebb kivitelezéssel jelentek meg, így ennek a hirdetési felületre már is volt rá igazán hely a dalszövegek mellett, és nem is volt már igazán szükség. Ennek oka az lehet, hogy a hetvenes évek végén a Polar Music számára az ABBA forgalmazása volt az elsődleges szempont, hiába voltak jelen más előadók és zenekarok is a termékkínálatban, ők minden tekintetben másodhegedűsnek számítottak, nemzetközi tekintetben pedig labdába sem rúghattak a legendás svéd négyes mellett.

Ezzel szemben Japánban a fő hirdetési felületet a nagylemezre felcsúsztatott OBI-reklámcsíkok jelentették, melyeken olyan információk szerepeltek, mint az adott zenekar további kiadványai, különböző előadói és árinformációk.

Japán kiadású Voulez-Vous nagylemez borítója OBI-csíkkal. Forrás: Discogs

Továbbá ezek mellett kiemelten fontosak voltak még a válogatásalbumok és kislemezek hátsó oldalai is, jóval jelentősebbnek, mint az előzőek. Miért is? Főleg amiatt, mert a lemezvásárló így közvetlenül értesülhetett az újdonságokról, a termékkatalógus további fontos kiadványairól, még akkor is, ha végül nem vette meg az adott lemezt. Ugyanakkor közvetlen módon lehetett hírt adni arról, hogy mi jelent meg nemrégiben és mi az, ami hamarosan megvásárolható lesz.

Tehát elmondható az, hogy ez a hátsó borító kiváló felület volt, mivel a hirdetés bizonyos sikerlemezek esetében akár több százezer főt is el tudott érni közvetlenül. Ez főleg azokat a kiadókat érintette, mint a K-Tel vagy a Polystar, akik főleg slágerválogatásokat adtak ki hónapról hónapra, de olyan nagyobb lemezcégek is fantáziát láttak ebben a formában, mint a CBS és az EMI ezekre a kiadványokra specializálódott részlegei.

A For Fuld Musik 4 válogatáslemez hátső borítója. Forrás: Discogs

Az ABBA esetében a francia Vogue és a Németországban, Ausztriában és Hollandiában a zenekart képviselő Polydor használta ki a kislemezek hátoldalát, amelyen főleg olyan aktuális válogatáslemezeket hirdettek, amelyek valamilyen szinten kötődtek a svéd négyeshez, de emellett még korábbi vagy aktuális ABBA-sorlemezek és válogatások borítói és dallistái is feltűntek időről időre ezeken a felületeken.

A francia kiadású Under Attack kislemez hátsó oldala. Forrás: Discogs

Ezek mellett a nagylemezben forgalmazott mellékletek jelentettek még fontos hirdetési felületet, de jól működtek ezek akár lehettek még poszterek, naptárok, sajtóanyagok, valamint még az adott zenekarhoz kapcsolódó árucikkek listája megrendelőlappal is. Például az Atlantic Records a Voulez-Vous nagylemezt úgy adta ki Egyesült Államokban és Kanadában, hogy a kiadványhoz mellékelt egy olyan termékkatalógust, amely egyrészben a közelgő ABBA-koncerteket hirdette, másrészben pedig egy partnercég termékeit kínálta.

Az amerikai kiadású Voulez-Vous nagylemez belső melléklete. Forrás: saját gyűjtemény

De ehhez hasonló módon dolgozott az Epic Records is, amely a Super Trouper esetében az kiadvány borítójának jobb sarkában például nyereményjátékra hívta a brit lemezvásárlókat, amellyel többek között egy Saab autót lehetett nyerni. Ugyanakkor egy hatoldalas, A/5-ös méretű belső termékkatalógus-melléklet pedig célirányosan az Egyesült Királyságban forgalmazott hivatalos ABBA-magazint is reklámozta az aktuális ABBA-termékek mellett. De találhatunk ilyen belső mellékletet az egy évvel később megjelent The Visitors nagylemez részeként is.

A hatoldalas szórólap a Super Trouper angol kiadásában jelent meg. Forrás: saját gyűjtemény

A fentebb részletesen bemutatott hirdetési formák hamar kinőtték a nagylemezeket, és nemsokára már a kazetták és CD-k belsejében is találhatunk a zenekarhoz köthető, rendelhető termékeket, és a hozzájuk tartozó megrendelőlapot is.

Ezek azonban az ABBA-kiadványokat nem érintették, mert az első CD-kiadások eléggé egyszerűnek számítottak a kivitelezés tekintetében, és zenekarhoz kapcsolódó kiegészítő termékek csak a kétezres évek második felében váltak elérhetővé a rajongók részére. Ami viszont a promóciós belső lapokat illeti, ezek már 1999-ben megjelentek az újra kiadott ABBA Gold CD részeként, ahogyan a Mamma Mia! musicalt hirdették. De a 2001-es újrakiadások és a szintén 2001-as The Definitive Collection belseje is rejtett ilyen szórólapokat, amelyek egyik oldala a remaszterelt ABBA CD- kínálatot mutatta be, míg a  hátoldalon ismételten a Mamma Mia! szerepelt.

A 2001-es újrakiadások szórólapja. Forrás: saját gyűjtemény