Nem meglepő tény az, hogy a Chiquitita óriási siker lett az egész világon, azonban sokak számára újdonságnak számíthat az, hogy mi, magyarok sem maradtunk le a kislemezről. Amíg a legtöbb helyen hónapokkal a Voulez-Vous nagylemez előtt került a boltokba, hazánkban a jeles zenealbum után meg a kiadvány.
1978 szeptemberében az ABBA menedzsere, Stig Anderson Magyarországon járt; az üzleti út célja az volt, hogy egy olyan szerződést kössön a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattal, amely lehetővé tette azt, hogy a magyar fél is kiadhasson ABBA-lemezeket a svéd kiadó jóváhagyásával. Néhány héttel később jelent meg ennek a közös együttműködésnek az első gyümölcse, a Summer Night City Pepita-kiadásban.
A Polar Music-kal kötött licencszerződésnek megfelelően az MHV kiadta a következő kislemezt is 1979 júliusában. A Chiquitita a kiemelt Pepita Favorit sorozata részeként 40 Ft-os áron volt kapható a lemezboltokban, annak ellenére, hogy a címadó dalt már hónapokkal korábban adta a rádió, valamint a Voulez-Vous nagylemezen is szerepelt. A hazai kislemez érdekessége az, hogy a borító a fehér alap helyett narancssárga, és emellett a zenekaros fotó is eltérő. Míg az eredeti változaton Torbjörn Calvero azóta klasszikussá vált képe szerepelt, amely egy 1978-as őszi sorozatából származik, addig a hazai kiadáson a zenekar az állatos kosztümöket viseli. Ezt az utóbbi fényképet Wolfgang „Bubi” Heilemann készítette még 1978. április 3-án a Bravo magazin részére.
Hogy mi lehetett az oka az eltérésnek? Az MHV a licencszerződés előtt olyan borítóval forgalmazta az ABBA kislemezeket, amelyekhez hozzáfért, azonban 1978 őszétől kezdve a Polar Music által jóváhagyott szabályokat követte. Ha jól megnézzük a külföldi megjelenéseket, láthatjuk azt, hogy nagyjából a Fernando-tól egységesednek a kislemezek borítói – kisebb-nagyobb eltérésekkel. Visszatérve a Chiquitita hazánkban forgalmazott változatára, észrevehetjük azt, hogy a logó, a betűtípus és a tipográfia teljesen azonos az a világ többi részén forgalmazottal, csak a háttér és a fotó eltérő, így elmondható az, hogy a változtatás a hazai félnek köszönhető.
E sorok írója szerint azért lett más a kiadvány borítója, mert az eredeti képen Frida túlságosan kihívóan fekszik a fotón, és ez nem tetszhetett a lemezkiadónak. Azonban a változás nem akadályozta meg azt, hogy a kislemez rendkívül sikeres lehessen hazánkban is Ez az eset nem egyedi a hazai lemezkiadás történetében, sem pedig a licensz- és importlemezek esetében sem, amelyeket külföldről hoztak be a hazai boltokba. A Chiquitita kislemez a Pop Magazinban közzétett licenszlemezek slágerlistáját a 3. helyet szerezte meg 1980-ban.
Felhasznált források
“Hazai Tükör.” Új Tükör, XV, no. 39, 24 Sept. 1978, p. 43.
“A Kirakat.” Magyar Ifjúság, 17 Aug. 1979, p. 37.
Tardos, Péter. “A Sikerkovács.” Ifjúsági Magazin, 1 Oct. 1979, p. 27.
“Rafaels and Stefans Pictures.” Rafaels and Stefans Pictures, www.raffem.com/. Accessed 16 Jan. 2024.