AGNETHA FALTSKOG – MY COLOURING BOOK
(Barabás Béla írása)
Gondolhatnám, hogy kifestőt ajándékozni nem nehéz, sőt, megúszós, de egy már kiszínezett darabot megosztani másokkal, nos, ehhez bátorság, de legalábbis némi merész kalandvágy kell. Itt Agnetha nem (csak) egy barátjának ajánlja az általa kiszínezett albumot, hanem a világ minden táján szép számmal elő rajongóknak is.
Itt rögtön leszögezem, hogy a borító nem lett olyan színes, ahogyan azt egy kifestő könyvtől várnám; a letisztult rózsaszín talán arra a bizonyos szemüvegre utal, amin keresztül majd mindenki az ízlésének és korosztályának megfelelően hallja, hallgatja a tizenhárom összeválogatott dalt, melyek jelentős hatással bírtak Agnetha korai civil és szakmai életében. Ugyanakkor ezeknek meghatározó szerepe lehet(ett) az énekesnő hosszú zenei karrierjében is, ABBA-n innen és túl. Az 1960-as évek kiemelkedő slágerei közül nem lehetett könnyű egy lemezre gyűjteni azokat a sikeres dalokat, melyek Agnetha lelkéhez-szívéhez is közeliek, ugyanakkor ezek a nagyérdemű figyelmére is számot tarthatnak.
Hosszú hallgatás után, remeteként élve egy kis szigeten, elmenekülve a világ zajától és fóbiáitól, évekbe telt, mire kialakult a végleges anyag. Kilépett rejtőzködő korszakából, amely miatt az énekesnőt egy másik, egykori világhírű honfitársához hasonlítták, mondván:
”Talán egy kicsit olyan rejtelmes akarok lenni, mint Garbo. Nem akarok nyitott könyv lenni.”
Így megszületett végre az a „kifestő”, amelyet a szimfonikus zenekari átdolgozásoknak és Agnetha senkivel össze nem téveszthető lírai hangjának köszönhetően húsz év után is szívesen és örömmel veszek kézbe és élvezettel hallgatom újra és újra.
A lemez megszületéséig eltelt közel húsz év nagyon hosszú volt, de ha ez kellett ahhoz, hogy egy ilyen színes dalgyűjtemény kerüljön ki Agnetha és csapata stúdiójából, akkor megérte várakozni és így talán nem is tűnik elpazarolt időnek. Zenei szakértés hiányában, pusztán zenei ízlésemre hagyatkozva, dicséretet érdemel a dalok hangszerelése, átdolgozása és újragondolása. Ismerve a dalok eredetijét vagy ezeknek további és későbbi feldolgozásait, azt kell mondanom, hogy így, ebben a köntösben is tudnak újat mutatni. Így Agnetha lenyűgöző hangjára finomítva, egy percig sem érzem elnyűttnek őket. A szőke ABBA lány hangja még drámaibb és varázslatosabb, mint valaha. Ezt elfogultság nélkül is állíthatom, mert az énekesnő a régi szépséggel és erővel szól, mintha nem is telt el volna annyi idő 1987 óta, de persze, elfogult vagyok.
Sorrendiséget nem is állítok fel a dalok között, a nálam fiatalabb rajongók, akik körében talán néhány dal a lemezről teljesen ismeretlen lehetett, nos, ők is dallamos, fülbemászó, kifejezetten kellemes zenei élményről számoltak be az album meghallgatása után. Első hallgatás után a Sometimes When I’m Dreaming ütött szíven leginkább, ma is ez a kedvencem. E dalra is és a lemez többi dalára is a lágy, finom, kifinomult, tiszta, érzésekkel teli, érzelmekkel fűtött jelzőket használnám. Nincs pontja az albumnak, ahol soknak érezném; Agnetha hangja ott erőteljesebb érzelmileg mindig, ahol azt a szöveg vagy a dallam drámaisága megkívánja.
Ha már kifestő könyv, akkor Agnetha hangját egy olyan jó festő ecset- és színhasználatához hasonlíthatnám, akinek munkája végén mestermű születik. A csend évei alatt nem kopott meg az az egyedi, semmivel össze nem téveszthető hang; intenzív maradt, időnként sejtelmes, misztikus, csábító, az alig észrevehető svéd akcentusától pedig még egyedibb hangzású. Le a kalappal az énekesnő előtt, akinek ezzel a lemezzel sikerült sok fiatalabb kortárs kolleginája sikereit túlszárnyalnia!
Emlékeim szerint az USA-ban és Kanadában nem jelentették meg e kiadványt hivatalosan, a népszerűsítés sem volt dörgedelmes, mindezek ellenére jelentős mérföldköve lett a My Colouring Book a máig tartó sikersorozatának. Ha valakihez még nem jutott volna el ez a napokban jubiláló remekmű, szívből ajánlom meghallgatásra és hosszú távra is.