AZOK A BIZARR KORAI ÉVEK… – AZ ABBA ÉS A GLAM ROCK

1974 és 1975 az ABBA számára a glam rockról szólt. A külsőségeket, a csillogást, a szokatlan kosztümöket kihangsúlyozó, ugyanakkor a látszólagos keménység ellenére szokatlanul popos zenei stílus a hetvenes évek elejétől számított népszerűnek, köszönhetően olyan előadóknak, mint Gary Glitter, a Slade, a T.Rex és a Queen.  A hippikorszak lezárulása után a rockzene egyre profitorientáltabb lett, ugyanakkor a középutas stílusok is divatba jöttek. Ezek mellett a hagyományos rock and roll újra divatba jött – egy furcsa csavarral. A glam rockban a jól ismert egyszerűség, közérthetőség és dinamika keveredett a revük világának hedonizmusával és a korszakban népszerűnek számító hard rock hangzással.

Az ABBA nagyjából akkor vált glam rock előadóvá, amikor a stílus már túl volt népszerűségének tetőpontján. Annak ellenére, hogy a Waterloo és az ABBA nagylemezek mindegyike tartalmazott ilyen ihletésű dalokat, a formáció főleg a külsőségekben vette át a műfaj jellegzetességeit. A platform csizmák, a csillogó, szokatlanul színes és meghökkentő kosztümök és a figyelemfelkeltő kiegészítők jellemezték ekkortájt a svéd négyes színpadi ruhatárát, amelyekkel egyszerre döbbentették meg és hívták fel a figyelmet magukra.

„Popcsapat voltunk. Őszintén hittem benne, hogy annyira botrányosan kell kinézzünk, amennyire csak lehet, hogy észrevegyenek, különösen az Eurovízióban. De csak pályafutásunk első három évében hordtuk azokat a jelmezeket. Az emberek elfelejtik, hogy utána igen kifinomulttá váltunk” – nyilatkozta Björn a Mamma Mia! – A Mamma Mia! musical és az ABBA dalainak története című könyvben.

Zenei szempontból viszont a stílus jellegzetességei már jelen vannak az 1973-as Ring Ringben is, de igazán az egy évvel későbbi Waterloo, a Watch Out és a King Kong Song azok, amelyek már ebben a műfajban születtek. Legjobban ezek közül a King Kong Song emlékeztet a Gary Glitter-féle irányvonalhoz; főleg a kemény gitárriffek, a tiszta, áttekinthető hangkép és a dúdolható dallam mellett a szöveg komolytalansága az, ami még jobban felerősíti a hasonlóságot. Benny és Björn több alkalommal nyilatkozta azt az interjúkban, hogy mennyire nem szeretik a dalt. Ezt főleg a dalszöveg gondolják, de emellett az is fontos szerepet játszik az ellenérzésben, hogy egy 1975-ös stockholmi koncerten az ABBA látványosan elrontotta a dalt egy olyan közönség előtt, amelynek tagjai között a amerikai zeneipar prominens személyiségei voltak jelen.

A másik glam rock gyöngyszem a Watch Out, ami egyike az ABBA legzúzósabb számainak. Annak ellenére, hogy ez sem számít egy tipikus rajongói kedvencnek, a felvétel mégis kiválóan mutatja be a szólóénekes Björn keményebb oldalát, ugyanakkor a lányok hangulatos, játékos háttérvokálja pedig figyelemre méltó színt ad a felvételhez. Az 1974/1975-ös turnén ugyancsak játszották, az élő változat pedig még gyorsabb és vadabb volt, mint a nagylemezen kiadott eredeti.

Ezekkel szemben a Waterloo a glam rock poposabb, szelídebb oldalát hangsúlyoza ki, amelyben az elektromos gitárok hangzásán ügyesen lágyítanak a látszólag egyszerű, ugyanakkor jól kidolgozott vokálsávok, az akusztikus gitárok és még a szaxofon is.

Egy évvel később, 1975-ben az ABBA című zenealbum már jóval kidolgozottabb, poposabb, azonban a glam rock elemeit is könnyen felismerhetjük a felvételekben. A Rock Me dalszövege, Björn énekszólója, valamint a gitársound miatt is ehhez a vonulathoz tartozik, de hangképében már közelebb áll ahhoz a hangvételhez, mint ami a Mamma Mia-t és az SOS-t jellemzi. A So Long egyértelműen a Waterloo nyomdokaiban halad, de a kiadatlan Ricky Rock’n’Roller, amely az ötvenes évek hangulatát hozza vissza, még ugyancsak erőteljesen hordozza magában a glam rock sajátosságait. Ebből a dalból Jerry Williams, svéd énekes készített egy hagyományosabb feldolgozást 1975-ben, azonban mivel a művész egyik kislemezének B-oldalán jelent meg, így szinte teljes mértékben észrevétlen maradt.

Végül, de nem utolsó sorban nem szabad elfeledkezni a Hey Hey Helenről sem, amely nemcsak a zenealbum, hanem ténylegesen a zenekar egyik legkeményebb száma. A Watch Out által megismert karcossság és agresszivitás itt Agnetha és Frida erőteljes énekszólamaival még erőteljesebbnek hat, azonban a háttérvokálok, valamint a szokatlanul szövegtéma (az elvált nő, mint a dal központi témája) teljesen szokatlan hangulatot teremtenek. Annak ellenére, hogy a Hey Hey Helen a kevésbé ismert ABBA-dalok közé tartozik, a svéd négyes nemcsak a koncerteket kezdte ekkortájt ezzel, hanem  a Don Kirshner’s Rock Concert című amerikai TV-műsorban is elénekelte a dalt, nem beszélve arról, hogy több országban a Fernando kislemez B-oldala volt.

Annak ellenére, hogy az ABBA 1975-től már a hagyományos popzene felé közelítve maga mögött hagyta a glam rock keményebb hangvételét és a szokatlan fellépőruhákat, az 1976-os Arrival nagylemezen szereplő Tiger mégis erre a stílusra kacsintott vissza néhány perc erejéig. Azonban a dinamizmus és a tömörség ellenére ez már egy tökéletesen kidolgozott pop rock produkció.

A glam rock azonban nem csak az öltözködésben és a sorlemezeken játszott fontos dalokat, hanem a koncerteken is. Az 1974/1975-ös turnén a legtöbb dal jóval keményebben, tempósabban és rockosabban szólalt meg, így nem csoda, hogy nagyon sokan a zenekart ebbe a kategóriába helyezték el annak ellenére, hogy számtalan olyan ABBA-felvétel van még, amely nemcsak a glam rockon, hanem még a hagyományos rockzenén kívül esik ebben a korszakban.

Felhasznált irodalom:

Palm, Carl Magnus. Abba: Bright Lights Dark Shadows, Omnibus Press, 2001.