Min múlhat a második nagylemez sikere? Az első korong receptjét szóról szóra meg kell ismételni? Vagy esetleg egy 180 fokos fordulattal teljesen másfelé érdemes elindulni? Talán az arany középút lehet a jó megoldás, amely a jól bevált formulák mellett az már új irányvonal mérföldköveire is épít?
Agnetha Fältskog 1985-ös Eyes of a Woman című második angol nyelvű albuma több okból is problémásnak számít, mert az énekesnő – egy éles váltással – olyan arcát akarta megmutatni, amely nem létezett, és a közönséget, amely már a évtized új ideáljaiért volt oda, ez már nem érdekelte.
Két évvel korábban a Wrap Your Arms Around Me sikeres szólóbemutatkozást jelentett az énekesnőnek, aki minden nehézség nélkül bebizonyította azt, hogy az ABBA segítő karjai nélkül is életképes lehet. A zeneileg sokszínű korong meleg, játékos, ugyanakkor érzéki hangvétele az énekesnő erősségeire épített, így kiváló kiindulási alapnak ígérkezett az önálló karrier felé. Azonban ezt a szintet az új megjelenés nem tudta megugrani annak ellenére, hogy Agnetha elég sok energiát beletett a második korong munkálataiba.
Az Eyes of a Woman felvételei 1984 októberében kezdődtek a stockholmi Polar Music Studios-ban. A nagylemez producere a 10cc-ből jól ismert Eric Stewart volt, aki Paris Edvinson hangmérnökkel egy rockosabb, modernebb zenei környezetet hozott létre az énekesnőnek. Ekkortájt már a nagysikerű svéd kvartett újraegyesülése kétségessé vált, minden zenekari tag a saját útját járta. Tehát minden lépés adott volt ahhoz, hogy az énekesnő függetlenedjen a múltjától. Így nem meglepő módon Agnetha eladta Polar Music-os részvényeit, és saját művészi céget alapított Agnetha Fältskog Productions AB címmel.
„Sokkal magabiztosabb lettem, emellett az énekhangom is jobb lett, nem beszélve arról, hogy a saját stílusomat is sikerült kifejlesztenem” – nyilatkozta az énekesnő a lemez megjelenése előtt néhány nappal az Expressen napilapnak. Míg pár héttel korábban a Hitkrant magazinban a következő gondolatait osztotta meg az olvasókkal:
„Természetesen egy kicsit félek attól, hogy valami újat adjak ki. (…) Mégis remélem, hogy végre megszabadulhatok azoktól az idegesítő ABBA-összehasonlításoktól.”
Az énekesnő egy teljesen új csapattal dolgozott a lemezanyagon, a felvételeken a régi zenészbarátok közül csak Rutger Gunnarsson basszusgitáros és a Glemark-testvérek (a Gemini duó tagjai) szerepeltek, a többi zenész új volt, akárcsak a hangmérnök személye. Ennek ellenére két dalt Michael B. Tretow kevert készre.
Stewart és Agnetha 1984 nyara óra több mint 400 demót hallgatott meg, és ebből a mennyiségből, valamint több saját kompozícióból választották ki azt a tizenhármat, amelyet végül a stúdióban felvettek. A nagylemezre ezekből tizenegy került, míg két dalt a kislemezek B-oldalára szántak. Ezek között ott van a neves Randy Edelman által szerzett Turn The World Around, amely tempós, mégis melodikus rock-kísérlet, addig az énekesnő és Stewart közös munkája a You’re There, amely egy meghitt hangvételű tipikusan Agnethás ballada.
A lemez szerzőinek névsora is impozáns; olyan legendásan nagy neveket találhatunk itt, mint az ELO-os Jeff Lynde, Justin Hayward a Moody Blues-ból, valamint még az Asia két zenésze, Geoff Downes és John Wetton tollából is kiválasztásra került egy slágergyanús lassú felvétel. Az albumra a neves gitáros Chris Rea is írt egy számot Shatterproof címmel, azonban ezt Agnetháék nem vették fel.
Azonban hiába volt egy erős szerzőgárda a legtöbb esetben jó dalokkal, a produceri munka és a keverés miatt egy elég középszerű zenei anyag született. A fő gond azzal van, hogy a zenei rendezés egyszerre akar rockos és modernebb lenni, miközben elavult, a hatvanas évekre hajazó billentyűs hangzásvilággal dolgozik. Továbbá Fältskog hangja erőtlenül szól és túlságosan belesimul a hangszersávokba. A helyzeten sokan segíthetett volna egy rétegelt keverés, amely hagyta volna a hangszereket levegőhöz nyúlni, ugyanakkor, ha a zenei anyag több háttérvokállal, kortársabb szintetizátorokkal és hangsúlyosabb gitárokkal dolgozott volna, a végeredmény sokkal erőteljesebben szólalt volna meg. Nem beszélve arról, ha Agnetha néhány dalt magasabbra transzponálva rögzített volna, az még sokat javíthatott volna a dalok minőségén.
A rockosabb számok közül a legjobban címadó Eyes of a Woman sikerült, amely tempóváltásokban gazdag felépítésével figyelemre méltó próbálkozás a modernebb irányvonal felé, még akkor is, ha nem kislemezre szánt felvételről van szó. Ellenpólusként ugyancsak erős a We Should Be Together. Az amerikai hangzású funky-s popszám megfelelő promócióval akár sláger is lehetett volna, ha a kiadó úgy dönt, hogy önállóan is megméretteti. Hozzá hasonlóan a Click Track is ugyancsak kiválóan illik be az évtized trendjeibe, ugyanakkor a humorosnak szánt, de mégis bizarrul ható dalszöveg miatt azt érezhetjük, hogy a komfortzónából való kilépés itt túlságosan erősre sikerült.
Főleg a keményebb irányvonal az, ami szokatlan és annyira nem is áll jól Agnethának. Ennek ellenére az I Keep Turning Off Lights is nyúlt élvezetes pillanatokat, ugyanakkor érezhetjük, hogy a művész nem találja benne a helyét.
Ezzel szemben megszokottabb popos környezet már jobban működik, mivel mindkét kislemez-dal hozza azt, amit az ABBA-rajongók az énekesnőtől elvártak. A hangszerelési fiaskók ellenére Agnetha és Eric Stewart közös szerzeménye, az I Won’t Let You Go egy fülbemászó és tempós popszám, amely mai napig sem veszett a felelés homályába. A felvétel elég szépen szerepelt az európai toplistákon; Dániában a 1., Svédországban a 6., és Belgiumban a 8. helyet szerezte meg magának, ugyanakkor Hollandiában a 17., Németországban a 24., míg az Egyesült Királyságban csak a 84. helyre tornázta fel magát.
A retrospektív hangzású One Way Love is figyelemre méltó; eredetileg a retrospektív hangzású középtempós szám lett volna az első kislemez, nagylemezről érdemi siker nélkül. Ennek ellenére Amerikában Razor Maid név alatt futó DJ duó egy remixet készített a dalból, amely sikerrel pörgött az amerikai diszkókban az évtized közepén.
Azonban akadnak itt jóval erősebb mellényúlások is; a Stewart által komponált dalok unalmasak, erőtlenek; egyértelműen az album mélypontjai. Az I Won’t Be Leaving You melodrámája túl kevés ahhoz, hogy üssön, míg a rockos hangvételű Save Me (Why Don’t Ya) is elég gyengére sikerült, mivel hiába az erőteljes hangszerelés, bombasztikus refrén hiányában a szám érdektelenségbe fullad. Hozzájuk hasonlóan a karibi ihletésű Just One Heart is élettelen, annak ellenére, hogy hiába van minden faktor jelen ahhoz, ami működésre bírjon egy jó dalt.
A zenealbumon egyértelműen a klasszikusabb hangzású balladák működnek a legjobban. Ebben nincs semmi meglepő, hiszen az énekesnőnek ezek álltak mindig is a legjobban, mivel remekül használják ki Agnetha magasabb lágereit. Továbbá ezek azok, amelyek évtizedekkel később sem érzünk ódivatúnak. A korongot záró nagyívű We Move As One egyértelműen a fénypont szimfonikus hangszerelésével, de ugyanilyen erős még a Justin Hayward által komponált The Angels Cry is a szerző gitárjátéka és az éneksávok tekintetében.
Azonban nem csak a lemez anyaga, hanem a vizuális kivitelezés során is adódtak problémák. Az albumhoz készült képsorozat 1984 végén készült a Stockholm melletti Drottningholm Palotában. A képeket a brit Tony McGee készítette, aki olyan más nagy nevekkel dolgozott korábban többek között, mint David Bowie, George Michael, a Wham! és Stevie Nicks. A stylist Agnetha barátnője, Lolo Murray volt.
Az énekesnő kalapban és sötétkék kosztümben, úrinő módjára áll a kastély teraszán, azonban az esti időpont miatt a színek nem igazán jöttek ki, hiába világították meg az arcát. A sötét öltözetes fotók egy olyan Agnethát mutattak meg, aki amellett, hogy próbál érzéki lenni, mégis jóval idősebbnek néz ki a koránál és nem is igazán van jelen a képeken.
Annak ellenére, hogy a felvételek már 1984 végére befejeződtek, az új lemez csak 1985. március 18-án került a svéd boltokba, míg a többi európai ország egy héttel később, március 25-én adta ki az zenealbumot. Az Eyes of a Womanból alig 300.000 darab fogyott el, így jóval alulmaradt a Wrap Your Arms Around Me 1,2 milliós eladási sikere mellett, azonban még így is népszerűbb lett, mint Frida Shine című korongja. A hanyatló eladás oka többek között az volt, hogy ekkora már a néhai ABBA-énekesnők iránti érdeklődés jóval kisebb volt, mint két évvel ezelőtt, ugyanakkor az Egyesült Államok, mint piac, teljes mértékben bezárult az ABBA-lányok előtt, így sem a Shine sem pedig az Eyes of a Woman nem jelent meg az országban.
A kiadvány érdekessége, hogy a szokásos kazetta és vinil forma mellett CD-n is megjelent, és a kilencvenes évek elején, egy időben az ABBA-reneszánsszal, újra kiadásra került. 2005-ben egy remaszterolt CD verzió került a boltokba, amely tartalmazta már a két B-oldalas számot, az I Won’t Let You Go hosszított remixét és a két Ola Hakanssonnal rögzített duettet 1986-ból. 2017-ben viszont újra kiadták a nagylemezt vinilen is; a hagyományos fekete szín mellett kapható volt egy ideig limitált piros színű verzióban is.
Az Eyes of a Woman sokkal jobb és sikeresebb album lehetett volna abban az esetben, ha átgondoltabb koncepcióval dolgozik a producer és az előadó. De már az is javított volna a kiadvány minőségén, ha a két Stewart-kompozíció helyett a B-oldalra szánt felvételek szerepeltek volna a lemezanyagon. Azonban még így is érdemes újra és újra meghallgatni az énekesnő második angol nyelvű szólóanyagát, hiszen pár maradandó dalt még így is hallhatunk ezen a jobb sorsra érdemes zenealbumon.
Felhasznált irodalom
“Abba Charts.” ABBA Charts, www.abbacharts.com/. Accessed 21 March. 2025.
Fältskog, Agnetha, and Brita Ahman. As I Am – ABBA Before & Beyond, Virgin Publishing, London, 1997.
Antall, Lasse (August 12, 1985). „Agnetha och Frida lägger av”. Aftonbladet. p. 34.
Palm, Carl Magnus. Abba: Bright Lights Dark Shadows, Omnibus Press, 2001.
Tonnon, Frédéric, and Marisa Garau. Abba: On Speaking Terms Frédéric Tonnon; Marisa Garau. The House of Books, 2002.