Az ABBA nagy diszkóslágere 1979 októberében jelent meg kislemezen, egy időben az amerikai koncertsorozattal. Bizonyos források október 2-át említenek, míg mások október 12-ét és 15-ét. A kiadvány hátoldalán a The King Has Lost His Crown szerepelt.
A dal eredeti munkacíme Been and Gone and Done It volt. Ez eredetileg egy rockosabb felvételként futott, amelyben mindkét énekesnő a fődallamot énekelte. Azonban később, a stúdióban már Agnetha lett a szólista és a hangszerelés egyértelműen a diszkó sajátosságait követte. Az éneksávok a korszaknak megfelelően egy olyan filtert kaptak, amelytől azok eléggé távolinak hatottak. A dalhoz készült egy videoklip is, amelyet a Polar Music Studios-ban rögzítettek még szeptemberben.
A szövegvilág első ránézésre érzékiséget és vágat sugároz magából, mivel egy olyan magányos nőt mutat be, aki az éjszakába kiált egy férfiért. Ez egybeesik azzal a képpel, amely hosszú évtizedekig szerepelt Agnetháról a bulvársajtóban a válást követően. Ugyanakkor, ha a sorokat egy univerzális megközelítésben értelmezzük, akkor már inkább a számból áradó magány érzése határozza meg a tempós, táncra csalogató felvételt, amely így már szépen belesimult az aktuális trendekbe.
A szám tekintetében az ABBA célja az volt, hogy a koncertsorozathoz egy olyan új dallal is készüljenek, amely egyrészt népszerűsíti a turnét, az újdonság hatásával is bírt, ugyanakkor beharangozza a heteken belül megjelenő Greatest Hits Vol. 2 válogatáslemezt. A kislemez hatalmas siker lett világszerte, olyan országokban lett listavezető, mint Franciaország, Finnország, Írország és Belgium. Az Egyesült Királyságban és az NSZK-ban a 3., míg Svédországban csak a 16. helyet szerezte meg. Az Egyesült Államokban pedig még a listákra sem került.
Svédországban a Polar Music nem szerette volna önállóan kiadni a számot, csak a Greatest Hits Vol. 2. részeként. Ez a hozzáállás azt eredményezte, hogy a lemezboltok az igényeket más országokból behozott kópiákkal tudták csak pótolni. Az import nyomások iránti kereslet azt eredményezte, hogy a dal a svéd slágerlista 16. helyét szerezte meg. Azonban ez kihatott a válogatáskorongra, amely ugyancsak így a vártnál kisebb sikert ért el.
Az Egyesült Államokban 1979 nyarán kezdődött el egy diszkóellenes mozgalom, amely során nemcsak lemezeket égettek, hanem ez odáig fajult, hogy bizonyos DJ-k nem igazán játszottak diszkófelvételeket a rádióban. Ez a hozzáállás az ABBA éppen akkor futó turnéja mellett a dalra is kihatott. Hónapokkal később, 1980 elején, mire a Gimme! Gimme! Gimme! a boltokba került, már szinte senkit nem érdekelt.
Míg a lemezen a szám egyértelműen a diszkó sajátosságait viselte magán, addig az a koncertturnén egy jóval dinamikusabb, rockosabb köntöst kapott, amely így sokkal erőteljesebb lett. Ezt a 2014-es Live at Wembley koncertlemezen hallhatjuk, de az ABBA in Concert film részeként is megismerhette a közönség még 1980-ban. A zenekar azonban nemcsak az 1979/1980-as turnén játszotta a dalt, hanem azt még az 1981-es Dick Cavett Meets ABBA TV-show-ra is elővették.
Az elmúlt évtizedek során a Gimme! Gimme! Gimme! szinte az összes válogatáslemezre felkerült, szerepel a Mamma Mia! musicalban és a filmváltozatban is, valamint még olyan nevek dolgozták fel többek között, mint az Erasure, Cher, az A*-Teens. Madonna nagy sikerű Hung Upja is az ABBA-dal intrójára épül.
Magyarországon a felvétel az MHV gondozásában nem jelent meg kislemezen, viszont a számot játszotta a Magyar Rádió. A korszak neves szakírója, Tardos Péter így jellemezte a számot a Rocklexikonban:
„Az év végén megjelent összegyűjtött slágereik második kötete, amelyen egy új szerzemény hallható: Adj, adj, adj egy férfit éjfél után! Ez az a pont, ahol kijelentjük, hogy az ABBA-hölgyek magán-válásügyeivel nem foglalkozunk ezen lexikon keretein belül.”
Felhasznált irodalom
“Abba Charts.” ABBA Charts, www.abbacharts.com/. Accessed 12 Oct. 2024.
Palm, Carl Magnus. ABBA: The Complete Guide to Their Music. Omnibus Press, 2005.
Palm, Carl Magnus. ABBA: The Complete Recording Sessions, CMP Text, Stockholm, 2017.
Potiez, Jean-Marie. Abba: The Book, Aurum, London, 2003.