„Az ABBA-film hatott rám, és azóta híve vagyok a zenekarnak” – Beszélgetés Koncz Zsuzsával

„Az ABBA-film hatott rám, és azóta híve vagyok a zenekarnak” – Beszélgetés Koncz Zsuzsával

1974.november 2., Friedrichstadt-Palast, Berlin, Kelet-Németország. A nagysikerű Ein Kessel Buntes legújabb epizódja forog és a műsort, amely Magyarországon Zenés Ajándékkosár néven fut, élőben közvetítik országszerte. Ez egy igazi mega-esztrád; van benne tánckar, humoros skiccek és cirkuszi szám is. De a műsor igazi vonzereje maga a zene; a csehszlovák Jíri Korn és az angol Ireen Sheer mellett az adás egyik fő vendége az a négy fiatal énekes-zenész, Svédországból, akik fél évvel korábban nyerték meg az Eurovíziós Dalfesztivált a Waterloo című dalukkal, amely a világ legtöbb országában méretes siker lett.

Az Ein Kessel Buntes során készült fotót használták fel a keletnémet kiadású Waterloo lemezhez. Forrás: saját lemezgyűjtemény, szkennelve

Az akkortájt glam-korszakát élő ABBA nemcsak ezt, hanem két új kislemezét, a Honey Honey-t és a So Longot is bemutatta a műsorban, amelyben a másik szenzáció egy hosszú barna hajú, karcsú magyar énekesnő volt. Koncz Zsuzsa akkortájt már szupersztárnak számított az országban sikeres lemezeinek és rádiófelvételeinek köszönhetően. Ő azon az estén a Hé, Mama német nyelvű változata mellett a The Band/Joan Baez nagy slágerét, a The Night They Drove the Old Dixie Down-t énekelte.

Nem sok olyan magyar zenész van, akik az ABBA zenekarral aktív korszakukban találkoztak. Koncz Zsuzsa talán az egyetlen, aki nemcsak egy műsorban szerepelt velük, hanem egyenrangú partnerként találkozott a svéd kvartettel. Sőt, azt is lehet mondani, hogy ekkortájt az énekesnő volt a nagyobb, már befutott sztár Kelet-Németországban, míg az ABBA íve épp csak elindult felfelé.

Ezzel kapcsolatban kerestem meg Zsuzsát, hogy meséljen erről a találkozásról, ugyanakkor arról is, hogy hogyan látja mai szemmel az ABBA-t és a svéd mentalitást. Ezek mellett szóba kerültek az énekesnő tervei, zenei ízlése, valamint még az is, hogy van-e létjogosultsága fizikai hanghordozót kiadni a mesterséges intelligencia és a streaming korában.

Ambivalens élményeim vannak az ABBA-val kapcsolatban, – kezdi Zsuzsa – többek között, azért, mert eleinte nem tetszett annyira az, amit csináltak; a zenéjük, konkrétan a Waterloo, a mozgásuk, az öltözetük, de mindezt néhány évvel később az ausztrál turnéjukról készült ABBA – The Movie felülírta.

Koncz Zsuzsa 1975-ben. Forrás: Fortepan / Urbán Tamás

Az Eurovíziós Dalfesztiválon hallottál róluk először?

Igen, a döntőt itthon néztük a televízióban. A Waterloo egyébként jó volt, de kicsit édeskésebb és slágeresebb, mint azt, ahogy én egy svéd együttestől vártam volna. Az ízlésem ezidőtájt a rockzenére koncentrálódott, és ez nem volt másképpen akkor sem, amikor találkoztam velük néhány hónappal később.

Ez volt az Ein Kessel Buntes, igaz? Milyen volt egy ilyen műsor?

Ezt úgy képzeld el, hogy a meghívott előadók körülbelül hetven százaléka keletről jött. Voltak hazaiak, lengyelek, csehek rendszeresen, akik szerepeltek a műsorban, és persze ott volt az ABBA is, de már a próbán mindenkivel kicsit távolságtartóan, kissé lekezelően viselkedtek. Tehát nem volt köztünk kollegiális viszony, és a zenéjük sem tetszett különösebben.

Mi lehetett ennek az oka?

Anno sok rocksztárral találkoztam, olyanokkal, mint például Mick Jaggerék, és ők érdeklődőek voltak, ez jól esett, rokonszenves volt, és persze Magyarországgal kapcsolatban kellően tájékozatlanok is voltak. Visszatérve a kérdésedre, az volt a tapasztalatom, hogy a legtöbb nyugati zenész, ha nem is nézett le feltétlenül minket, keletieket, de érezhetően más „kaszt” voltunk a számukra. Tehát ez a hozzáállás nem volt újdonság így, mikor az ABBA-val találkoztam, ez különösebben fel sem tűnt, csak simán megállapítottam magamnak, hogy „hát igen, azért nem biztos, hogy feltétlenül mind a négyünknek volt gyerekszobája…”

Itt arra a pezsgős incidensre gondolsz, amely során az ABBA férfitagjai egy üveg, félig elfogyasztott pezsgőt tettek le elétek a műsor utáni fogadáson?

Na, erre egyáltalán nem emlékszem. Tudod, én jó vagy rossz természetemnek engedve csak a szépre emlékezem! De kétségtelenül ez biztosan nem barátságos gesztus volt, így jobb is volt gyorsan elfelejteni. 

Mikor változott meg a véleményed velük kapcsolatban?

Végül is az ABBA – film hatott rám, és azóta híve vagyok a zenekarnak. Más kép jött le róluk a filmvászonról, mint amit korábban, személyesen tapasztaltam, továbbá imponált, ahogyan a színpadon és a színfalak mögött dolgoztak. Ugyanakkor jópofa volt látni, hogy teljesen különálló személyiségek, és eszerint viselkedtek a színpadon mindenki őrizte saját karakterét és ekkor már a némileg lazábban koreografált mozgásuk sem zavart. A film emberi közelségbe hozta őket, de leginkább az tetszett, hogy a zenéjük erős kapocs volt köztük; a muzsika és a megjelenés is tetszett, nekem hitelesek voltak! Nem találtam egy őszintétlen pillanatát sem a dolognak, és az fontos, hogy valamiről sugározzék az, őszinteség, hogy nem megjátszott, betanult alakítást látok, de klassz előadókat, akik azt adják, amit tudnak.

Az ABBA – The Movie magyar posztere. Forrás: saját gyűjtemény, szkennelve

Szerinted miért volt ekkora sikere az ABBA-nak a hetvenes években Magyarországon?

Mert a zenéjük bárkinek jól fogyasztható volt, mert sokat játszották számaikat a rádiók, így azokat mindenki ismerte. A magyar butikokban is ez szólt, jöttél, mentél az utcán és őket hallgattad, ez az easy listening műfaj lényege. Az általános európai ízlésnek ragyogóan megfeleltek. Azt viszont nem értem, hogy miért nem lettek igazán világsztárok, Amerikát érintetlenül hagyta a zenéjük, és Amerika nélkül nincs igazi világsztárság. Oké, hogy koncertezni nem nagyon szerettek, de kár, hogy a későbbiekben a személyes kontaktus – a legkedveltebb időszakokat leszámítva – nehezen működött köztük hogy többnyire hosszasan ment a vita: hogy akkor most ki milyen premierre megy el, mire nem, összejönnek vagy esetleg mégsem. Egyébként, amikor 2013-ban megnyílt az ABBA – The Museum, akkor én éppen kint voltam Stockholmban, és terveztük, hogy kimegyünk a premierre, de aztán ebből nem lett semmi.

Van-e olyan dal vagy lemez az ABBA-tól, amely szerinted maradandó és számodra kedves?

A későbbiekben a legtöbbet nagyon megszerettem, nem tudnék kiemelni egyet sem.  De mondjuk a Waterlooval a mai napig sem barátkoztam meg.

Ha már film, akkor hogyan látod a Mamma-Mia! – jelenséget?

Tipikus amerikai szórakoztató ipar, kicsit édes, banális, halálosan profi és perfekt. Nem az én világom, még úgy sem, hogy látszik a világhírű, nagy kaliberű világsztárok, imádják, hogy hülyéskedhetnek, jól-rosszul énekelnek, remek koreográfiára mozoghatnak, mint a főszereplő, a háromszoros Oscar-díjas Meryl Streep. Ezzel együtt, mint film, túl sok értéket nem képvisel, a dalok, a zene visz mindent, és persze a hollywoodi tálalás, a tűpontos vágások igazi mestermunka, de azért mindez habkönnyű szórakozás, nem több.

Koncz Zsuzsa az Arénában. Fotó: Nerpel Nikoletta

Az ABBA-n kívül van-e svéd énekes vagy zenekar, akiket érdemes lenne kiemelni?

A Roxette zenéje és Marie Fredriksson hangja, temperamentuma, melyek nálam mindenkinél előbbre sorolja őket. Végtelenül szomorú, hogy Marie személyes sorsa ilyen tragikusan alakult, ahogy. Az biztos, hogy ő egy igazi nagy egyéniség volt. Tudtad, hogy a férje magyar származású volt?  Az a rockos temperamentum, amit ők képviseltek, az én zenei világomhoz nagyon közel állt.

Mi lehet szerinted az oka annak, hogy napjainkban a svéd popzene ennyire erős?

Tény, hogy óriási hangok „teremnek” arrafelé, és a szakmai hozzáértés, a számtalan remek stúdió, az affinitásuk a világtrendekkel kapcsolatban, a technikai fejlettségük és rutinjuk nem utolsó sorban tehetségük okán a műfajteremtő angolszászok mögött elfoglalt pozíciójuk bizony nagyon is jogos. És ebben sok más dolog is szerepet játszik, többek között például a nyelvtudás, hogy kisgyermekként legtöbbjük megtanul angolul bármikor felváltva, gond nélkül használják mindkét nyelvet. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a svédek vérprofik egy csomó mindenben, legyen szó technikáról, hangzásvilágról, színpadképről és látványról, sőt a streaming is ott kezdődött! A hangokat alakítják a nemzeti nyelvek is, akár még a nyelvjárások is. Míg a holland is ilyen, hogy jól illeszkedik az angolhoz, mint a műfaj alapnyelvéhez addig például a német vagy a francia nem feltétlenül. Nem véletlen az, hogy nagyon kevés szólista lett világsztár ezekből az országokból. Ugyanakkor én szeretem az olaszokat is, valamint azt is, mikor a németek vagy osztrákok valamilyen nyelvjárásban énekelnek, mint például a bécsi dialektus!  Nem csak azért, mert anno sokat jártam arrafelé és dolgoztam is osztrák és német művészekkel. És van egy osztrák közlekedési adó is, ahol sok ilyen felvételt játszanak, jópofán hangzik, ahogy németek-osztrákok dialektusban énekelnek. Mondjuk, szegedi vagy palóc tájszólásban nem nagyon tudnék magyar zenét elképzelni.

Te kiket szeretsz hallgatni?

Mondhatnám „mindenevő” vagyok, egyszer szívesen meghallgatok bármit, ha nem is mindig végig, mert egy sansz mindenkinek jár. A „bakancslistám” első helyén hosszú ideig a Coldplay állt egészen a múlt hónapig, mikor is a stadionban, itt Budapesten megnéztük őket. Kétségtelenül a jelen legizgalmasabb koncertje volt. Nem véletlenül már egy ideje az ő produkciójuk a világ első számú rock-koncertje, és a zenéjüket a kezdetektől szeretem. A lista Lady Gagával folytatódik mely kockázatos kíváncsiság, mivel sokszor nézhetetlen, taszító figurává torzítja magát, ami elbizonytalanít, mert én őt magát szeretném látni és nem egy felismerhetetlen, taszító lényt, amit sokszor csinál magából. Így egyszerűen elvonja az ember figyelmet arról az egyébként nagyon figyelemre méltó zenészi teljesítményről, amiért az ember koncertre jár! Engem nem tudott senki meggyőzni arról, hogy ez azért kell, mert az amerikai közönségnek szükséges a cirkusz, és enélkül nem érnének el hatást a koncerteken. Számomra Adele az igazi előadó, dívás gesztusai ellenére is. Őt Amsterdamban láttam. Egyébként sok mást is hallgatok, itt van például a  Green Day, Bilie Joe-t bírom nagyon, mert színpadon olyan, mint egy energia bomba, és…

Hogy tetszett az új lemezük?

Még nem hallgattam, de tudom, hogy van. Egyébként a tradicionális rock sorból kilógó zenék is érdekelnek. Az ízlésem azért „lazán” konzervatív, de közben szeretem a speciális, néha vad zenéket is.

Te hogyan hallgatsz zenét? A streaming-et részesíted előnyben, esetleg ragaszkodsz még a hagyományos hanghordozókhoz?

Én itthon lemezről szeretek zenét hallgatni. Ami érdekel, azt próbálom fizikai hanghordozón megszerezni, és ebben szerencsére nincsenek már igazán korlátok. Nem nekem való a kis fülhallgató, mert az számomra munkaeszköz. Hogy CD vagy vinil, az mindegy, ragaszkodom mindkettőhöz. A bakelit annak idején másfajta minőség volt. Volt hangulata, nem is beszélve a lemezborítóról, ami néha számottevő grafikai teljesítménnyel felért. A CD ezt váltotta, nem maradt csak egy tízszer tíz centiméteres kis négyzet, amely nem lett több mint egy szimpla reklámhordozó.

Koncz Zsuzsa Jelbeszéd című nagylemeze 50 év után felújított változatban jelent meg. Forrás: Hungaroton

Hogyan látod a mesterséges intelligenciát?

Bródy próbálta magyarázni, mert ő érti, hiszen műszaki végzettségű, eredetileg mérnöknek készült, de sajna én végzetesen amatőr vagyok ehhez. Komputert természetesen használok, de csak annyira értek hozzá, amennyire szükséges. A MI használatának -amennyire értem – lehet sok előnye, de körülbelül ugyanannyi a hátránya is. A nagy kérdés az, hogy jól és mértékkel tudjuk-e majd használni. Tehát nem véletlenül volt a múlt év végén a hollywoodi forgatókönyvírók és színészek hosszú sztrájkja, aminek a fő oka tulajdonképpen az volt, hogy már mesterséges intelligenciával próbálták meg helyettesíteni a forgatókönyvírókat.

Van-e esélye annak, hogy az EMI-nél megjelent öt albumod valamilyen szinten elérhető lesz CD-n vagy digitálisan?

Annak idején voltak tervek, hogy a Hungaroton kivásárolja ezeket a lemezeket, hogy így végre minden egy kalap alatt legyen, de ez sajnos nem sikerült. Amikor ennek nekifutottunk, akkor szembesültünk azzal, hogy a katalógust nagyon őrzik. Nem lehetett rábeszélni őket, és állandóan vezetőváltásba is ütköztünk, mikor próbálkoztunk.

15 évvel ezelőtt három album ezek közül ki is jött CD-n, igaz, nagyon minimál kivitelben.

Erősen csökkentett áron, silány borítóval, közértekben árusítva…hát nem örültem nagyon. Az ilyesmi – egyenlőre úgy érzem – devalválja az ember munkáját.

Azért számíthatunk-e új Koncz-megjelenésre a közeljövőben?

A Hungarotonnak nemrégiben volt egy felvetése, nevezetesen, hogy német nyelvű felvételeimből válogatva adjanak ki tőlem, amiket még annak idején a keletnémet Amiga-nak csináltunk itthon. X évtized után most újra meghallgatva a dalokat, nem szeretném ezeket semmilyen kiadásban, formában, összeállításban viszontlátni. Koncertekre persze készülünk, úgy is, hogy nem könnyű a helyzetem, mert ellenzékből lehetetlen támogatást szerezni. A közmédiában tizennégy éve nem létezem, az árak egyre emelkednek, az utazás is egyre drágább, de nem adjuk fel, mert érezzük, hogy a közönség vár bennünket, itt van velünk, várja a régi és az új dalainkat.

De azért a Jelbeszéd 50 éves jubileumi kiadása, ugye, megjelenik vinilen még idén?

Meg bizony, a tervek szerint ősszel jön.

Köszönöm a beszélgetést.